zene nélkül mit érek én?


horizontal break

Vendéglátóm másnap nem ért rá futni, bennem azonban valami furcsa és érthetetlen okból megérlelődött a vágy, hogy ismét kitegyem magam a párás levegő, a hőség és egyáltalán a mozgás okozta szenvedéseknek, így nekivágtam egyedül. Úgy látszik, még ennyi idősen is tudok meglepetést okozni magamnak.

Alapvetően a természetes megoldások híve vagyok, de a rovarzsivaj helyett most valami másfajta ösztönzőre vágytam. Valamire, ami beindít és lendületben tart még ilyen állapotomban is, ezért készítettem egy lejátszási listát az aktuális zenei kedvenceimből az okosnak mondott telefonomra, bedugtam az UV zöld fülhallgatóm, hogy már messziről hirdessem mennyire nem vagyok normális, és ütemesen nekilódultam.

“Jump up and down and move it all around, Shake your head to the sound, Put your hands on the ground, Take one step left and one step right, One to the front and one to the side, Clap your hands once and clap your hands twice, And if it looks like this then you’re doing it right”
Lou Bega

Menet közben folyton próbálgattam, hogy zene nélkül mit érek én, de az eredmény sajnos siralmas volt, így hagytam, virtuális edzőm hagy üvöltsön tovább a füleimbe, a fülhallgató vezetékének ütemes arcon csapkodása mellett.

Egy darabig még győzködnöm kellett magam minden egyes saroknál, hogy még ne forduljak be a hazafelé tartó irányba, egy idő után azonban azt vettem észre, hogy már nem magamra figyelek, hanem a tájra. Mondjuk a világ egyik legszebb vidékén ez nem annyira meglepő…

Egyszer csak kezdtem magam úgy érezni, mint Forrest Gump amint épp szétrobban a lábán a merevítő, ki tudtam volna futni a világból. Belenéztem az okosnak mondott telefonom tükrébe, hogy vajon kívülről is boldognak látszom-e, mert akkor talán belül is elhiszem, amikor is megszólalt Lou Bega 1999-es nagy slágere, a Mambo No. 5.

Hogy hogy keveredett a zenei aktualitások közé azt talán csak a Jóisten tudja, de több sem kellett, táncra perdültem a nyílt utcán. Ugráltam, cifráztam a lépteimet, csináltam, amit Lou mondott, pedig ekkor már sok kilométer volt a lábaimban, és messze volt még az otthon.

És ez, még csak a második futónapom volt…

Az első lépésekről itt olvashatsz, és hamarosan érkezik a folytatás is. Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor lájkold Facebook oldalunkat

Ha tetszett a bejegyzés, és méltónak tartod a történetet a megismerésre, úgy kérünk oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

horizontal break


a szerzőről

Papp Zoltán

Papp Zoltán

Szeretem a szövegírást. Szeretem, ahogy megszáll az ihlet, felkap a forgószél, s szinte szavanként törlök vissza, mert a gondolatok örvényében jobbnál jobb kifejezésekkel ajándékoz meg a Fennebbvaló, míg kellően szerethető nem lesz az alkotás. Hálás vagyok, hogy anyanyelvemnek tudhatom a magyart, ezt a hihetetlenül gazdag csodát. Nem tudom, hogy mindennek van-e bármilyen köze ahhoz, hogy atyai nagypapám és nagymamám is hivatásos újságíróként tájékoztatta a nagyérdeműt a világról, s hogy három nagyszülőm is megajándékozta egy-egy könyvvel az utókort. De, én nem vagyok profi, csak élvezem, ha adhatok. Ha egyike lehetek azoknak, akik közvetíthetik a csodákat. Köszönöm, ha szeretitek! Papp Zoltán értéktolmács